|
A magyar útviszonyokhoz képest
Ausztráliában az utak csodálatosak, ami ott nem egyszerű az, hogy az út
baloldalán közlekednek, és a jobbról jövő forgalomnak kell elsőbbséget adni. A
belterületeken 60km/óra, külső területeken, fő országutakon 100-110 km/óra a
megengedett a legnagyobb sebesség. A biztonsági öv használata kötelező,
mindenkinek, aki a kocsiban utazik. Tilos továbbá ittasan vezetni, mert ha a
véralkohol szint a megengedetnél 0,05%-nál magasabb, a jogosítványukat is
bevonhatják!
Az úthálózat nagyon jó minőségű.
Fizetős autópályák
inkább csak a nagyvárosok közvetlen közelében találhatók. Pl.: Sydney és Blue Montains (Kék Hegység) között.
A forgalmas utak mentén sűrűn találhatók szerviz-állomások, amik nagyban
megkönnyíthetik az esetleges műszaki hibák elhárítását. A legtöbb balesetet
azonban az utakon átvonuló állatok okozzák főleg sötétedés után. Ezért erre
külön gondot fordítottak és a belső elhagyatottabb területeken is táblák
figyelmeztetnek az állatok vonulására.
Vannak
továbbá egyedi közlekedési szabályok, mint például Melbourne-ben: az egyik,
hogy a villamosmegállóban feltétlenül meg kell állni a villamos mögött. A
másik, hogy a város egyes kereszteződésében jobbra kanyarodás esetén a
kereszteződés bal oldalára kell húzódni. Ez városonként változhat, figyeljük a
táblákat!
Buszok, bérletek és menetjegyek
Busz közlekedéssel kapcsolatban
jó ha tudod, hogy csak akkor állnak meg a buszok a buszmegállóba, ha leinted
őket. Az első ajtónál vehetsz jegyet a vezetőnél, vagy a már meglévő bérlettel felszállhatsz.
Illik a busz végében helyett foglalni, mert ez megkönnyíti az idősebbeknek a
helyfoglalást, ha nincsen hely akkor azt illik átadni! A leszállásnál szokás a
hátsó ajtónál távozni, így megkönnyíted a felszállók helyzetét. Ha köszönsz, akkor
visszaköszönnek!
A diákok zónától függően a tömegközlekedésre 25-50 AUD között költenek.
Például: egy hetibusz bérlet lakhelytől a suliba „Red
weekly travel pass” 32 AUD, ez benne foglalja a busz, avonat és a komp árát Sydney-ben! De ez városonként eltérhet. Érdemes
kitapasztalni, az elsőhónapokban mi a legkifizetődőbb lehetőség a közlekedésre.
Érkezés hajóval
Az egyik legszebb dolog, ha valakinek
sikerül abban az élményben részesülnie, hogy a Queen Elisabeth utasszállító
hajó fedélzetén becsordogáljon a Circular Quay-be, Sydney kikötőközpontjába. Bár
kétségkívül rendkívüli az érkezésnek ez a módja, azonban felettébb költséges
is. Mindazonáltal pedig nagyon korlátozott számban indulnak óceánjáró hajók
Ausztrália partjaira. Általában Ázsiából indulnak többnyire Hong Kong-ból vagy
az USA-ból átszállással. Több hetes út során a minden igényt kielégítő luxushajók
felejthetetlen (és költséges) élményben részesítik az utasaikat.
Az egész országban jelentős mennyiségű
komp és hajó-járat szállítja az utasokat a kontinens és a szigetek között.
Adelaide-ből Cape-Jervis-re és a Kangaroo-szigetre, Perth-ből
Rottnest-szigetre, vagy Cairns-ből a Nagy Korallgát szigeteire. De ide
sorolhatnám Sydney
összes komp és hajójáratát, amelyek percenként indulnak a Circular Quay-ből az
összes környékbeli kikötőbe.
A
szigetre való érkezéshez az idelátogatók többsége azonban a repülőutat
választja.Ausztráliába közel 50 légitársaság indít járatot.
Ebből a
legismertebbek: Qantas,
Ansett ausztrál társaság sűrűn és főleg ázsiai megállókkal működtet járatokat. New Zealand
értelemszerűen Új Zélandot, United Airlines az USA-t köti össze az 5.
kontinenssel. Singapore Airlines, Japan Airlines Ázsiába szállítja az utasokat,
British Airways pedig Európába.
Az
út Európától körülbelül 20-30 órát vesz igénybe, függően attól, hogy honnan és
milyen átszállással érkezünk. Érdemes azonban megszakítani az utazást, mert
nemcsak felfrissülhetünk és kipihenhetjük magunkat a több órás utazás során,
hanem ugyanazért a repülőjegy árért más ország (Ázsia, Hawai ) kultúrájába,
természeti szépségeibe is bepillantást nyerhetünk.
A
jegyárak a szezontól függnek. Főszezonban, decemberben a legdrágább, januártól-áprilisig
olcsóbbak. A belső járatoknál holt idényben akár 30-40%-kal is olcsóbb lehet a
jegy az eredeti árnál. Érdemes az utazás előtt legalább két héttel a foglalást
leadni, mert ilyenkor tudják a legnagyobb kedvezményeket biztosítani.
Országon belüli légi utazás
Mivel nagy kiterjedésű
országról van szó, a legelterjedtebb utazás a légi közlekedés. Éppen ezért
számos gépet indítanak elég elfogadható áron Ausztrália minden szegletébe. Az egyik legismertebb
légitársaság a Virgin Blue www.virginblue.com Olcsó fapados szolgáltatást nyújtva utasainak. Vannak azonban olyan
lehetőségek, amiket még az induláskor megvásárolt teljes repülőjegyünkkel
együtt megvehetünk kedvezményes csomagban. Ilyenkor az eredeti ár töredékéért
kaphatjuk meg a belső jegyünket is.
Ausztráliát bebarangolni
leginkább azonban autóval tudjuk, amit majd minden repülőtérrel rendelkező városban lehet
bérelni. 30-100 AUD/naptól bérelhető kétkerék meghajtásos, vagy szükség esetén
(hegyekben) 120-170 AUD/naptól négykerék meghajtásos gépjárművel folytathatjuk
utunkat. A napi díjakat azzal csökkenthetjük, ha hosszabb időre bérelünk
járművet, vagy elfogadjuk a kilométer korlátozást. (napi 100km)
Az üzemanyag díja kb. fele
a magyar áraknak, de államonként némileg eltérő, a belső, eldugottabb
területeken pedig kifejezetten magas. Biztosítást külön nem kell kötni, de
érdeklődjünk a részletekről az adott cégnél, mert sok esetben nem tájékoztatják
az utasokat az apró betűs szövegről...
A nagy autókölcsönzőknek
(Hertz, Budget, Avis, Thrifty) országosan kiterjedt hálózata van, ami lehetővé
teszi az útközbeni cserét is. A Hertz, www.hertz.com.au
ráadásul kedvezményeket biztosít, ha a Qantas vagy az Ansett légitársaság
szállítja utasait.
Európai állampolgároknak nemzetközi jogosítványra van szükségük, amit
Magyarországon illetékbélyeg fejében lehet kiváltani az okmányirodákban.
A kölcsönzés esetében célszerűbb hitelkártyával fizetni, mert készpénzes
fizetések esetében a teljes díjat előre kell rendezni, illetve mindig letétbe
kell rakni egy fix összeget a kocsi elvitelekor kaucióként.
|